Harcos Katalin

Curriculum vitae

1956 március 11-én Budapesten láttam meg a napvilágot, de szülővárosomnak mindig Pomázt tartottam. Az erdők közt megbújó háromtemplomú, takaros települést úgy tartják ölükben a hegyek, mint a Kárpátok hegyláncai Magyarországot. Itt nőttem fel szüleim védő szeretetében.

7 éves lehettem, amikor az első saját rímeket kezdtem fabrikálni.  Mire a gimnázium padjait kezdtem koptatni Budapesten, már bátran zsonglőrködtem a rímes sorokkal.

A gimnázium után nehéz évek következtek. Munka, gyereknevelés, háztartás és tanulás. A versírás a szabadságot jelentette akkoriban. Egy olyan világot, ahová senki nem követhet, és ahonnét senki nem zárhat ki.  Akkor íródott Ha alszol című versem, ami meghozta az első komoly irodalmi sikert.

1985-től az Országos Széchényi Könyvtár kebelében elrejtve megszülető Magyarságkutató Intézet alapító tagja lettem Juhász Gyula diplomácia-történész, akadémikus professzor mellett. Ez az interdiszciplináris kutatóintézet a határainkon túl nemzetiségként vagy szórványként élő magyarság történelmének, irodalmának, társadalomtudományának, néprajzának, nyelvészetének stb. vizsgálatával foglalkozott.

1995. októberében Kesztölcre, családi házba költöztem. Ekkor már épült a közelben a hajdani magyar laktanya helyén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Makovecz Imre által megálmodott épületegyüttese, mely a Bölcsészettudományi Karnak adott otthont.  Tíz kemény, de csodálatos évig dolgoztam az egyetemen.

2001. októberében egy lovasbaleset hónapokra tétlenségre kárhoztatott, ekkor kezdtem újra intenzíven verseket írni, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve saját honlapot szerkesztettem, ( www.harcoska.gportal.hu ; www.szerelmeslap.gportal.hu ) ahol elkezdtem közzétenni írásaimat.  

2006 óta 10 antológiában és három irodalmi folyóiratban közel 100 versem és hat báb-színdarabom jelent meg nyomtatásban, és a 10. is már a nyomdai előkészítés fázisában van.

Több száz, mintegy 3 önálló kötetnyi versem vár kiadásra. Ebből az egyik közel 500 haikut tartalmazó haiku kötet.

Lenyűgöz a haikuk tömörségre kényszerítő, pillanatot megragadó különös világa.

Egyik legnagyobb büszkeségem a http://fabatti.multiply.com/reviews/item/5 nemzetközi haiku oldal, amin haikuim nagy költőink (Faludy György, Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső, Pilinszky János stb.) alkotásai mellett, egyetlen kortárs női szerzőtől származókként vannak jelen.

2007 nyarán az Író Kilencek siófoki irodalmi rendezvényén bemutatott a közönségnek, és felvett tagjai közé. Ettől az évtől már a Magyar Rádióban is elhangzottak verseim, és a Bajai Rádió művészeti szerkesztősége egy tehetségeket bemutató műsorsorozat első adásaként egy 27 perces rádióriportot készített velem, hogy bemutassanak a nagyközönségnek. A műsort a sikerre való tekintettel több más adó is átvette.  Nem sokkal ezután, a LIM pályázatra beadott anyagom alapján a szerelmes verseimért megkaptam a LIM 2007-es és későbbi verseimért 2009-es irodalmi emlékdíját.  2008-ban és 2009-ben több irodalmi pályázaton indultam, mindegyiken sikerrel, így újabb antológiákban jelentek meg verseim. 2009-ben megnyertem a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében rendezett Japán Nap haikuíró versenyét. Rendszeresen felkérnek kiállítás megnyitók és egyéb rendezvények alkalmával versírásra.

Mára számomra az írás, létszükségletté és egyfajta életformává vált. Célom maradandót alkotni, olyan versekben és prózai írásokban, amelyekkel gyönyörködtetem olvasóimat, vagy felhívom figyelmüket az élet jelentős dolgaira.

Kesztölc, 2009. december 21.            

***          

Interjú az Író Kilencek tagjával

Harcos Katalin bemutatkozik

Ha lehet, „in medias res” azaz a dolgok közepébe vágva kezdem a kérdések megválaszolását. Egészen pontosan a 6. kérdéssel.

6. Mi az, amivel szívesen foglalkozik, foglalkozna jelenleg és miért?

Unalmat nem ismerő, mindig tevékeny ember vagyok. Életem minden percét kitölti valami, ami számomra fontos. Mindig örömet leltem a tanulásban, munkában, a magam körül megtapasztalt világ csodáiban, a természetben, a zenében, énekben, mozdulatok harmóniájában, táncban, alkotásban, mindegy hogy az képzőművészet vagy írás.

Manapság a mindennapok megszokott tevékenységein túl legszívesebben a színekkel és formákkal foglalkozom akár szabadkézzel, akár a számítógép adta lehetőségeket kihasználva, vagy a szavakat fűzöm gondolatokká rímek ölelésébe fonva, ritmusba táncoltatva. Hogy mindehhez elég indíttatásom legyen, szívesen lennék sokkal többet kertem virágai és fái között, vagy járnám a környező réteket, erdőket. Ha tehetem, meg is szököm a hétköznapokból, hogy feltöltődhessek a természetben. Az a típus vagyok, aki beszél a növényekhez, megöleli a fákat és örömét leli napfényben, a kék ég ragyogásában, a hópelyhek puha szállingózásában, a villámok rajzolatában, az eső susogásában, az ősz színeiben és a tavaszi illatokban. Ilyenkor boldog vagyok. Verseim gyűjteményében külön blokkokat készítettem az évszakoknak, a természet szépséginek. Vannak, akik megmosolyognak rajongásomért. Én fontosnak tartom, hogy harmóniában éljek a természettel, növényekkel, állatokkal, emberekkel. Rajongok a lovakért, igazi barátként szeretem a kutyát és kedvelem az embereket. Természetesen legszívesebben lányaimmal és öt éves unokámmal, Bíborkával vagyok. Sokkal többet szeretnék velük lenni, hogy részese lehessek az életüknek, örömeiknek, segíthessem őket kilábalni a nehézségeikből, láthassam Bíborka értelmének nyiladozását, tanítgathassam, elszórakoztassam őt neki írt verseimmel, meséimmel.

1. Hogy foglalná össze életszemléletét illetve világszemléletét?

Részben az előző kérdésre adott válaszomban már megválaszoltam ezt is, azonban van még mivel kiegészíteni. Alapvetően derűs, mindenben a szépet és jót kereső, optimista világszemlélet jellemez. Igyekszem mindig megkeresni azt, amiben megtalálhatom a pillanatok örömét. Hiszem, hogy a boldogság nem egy folyamatos állapot, hanem az apró boldog pillanatok megélésének, és azok megőrzésének képessége. Még édesanyám halálnak tragédiáját is átvészeltem, mert nem az elvesztésén siránkoztam, hanem megtaláltam, annak az örömét, hogy megadatott az életemből több mint 50 év, amikor mellette lehettem, ismerhettem, érezhettem a szeretetét, gondoskodását. Végtelenül hiányzik, de a fájdalom mögött ott vannak a gyönyörű emlékek örökké.

Bár gyermekként vallásos nevelést kaptam, Istenhívő vagyok, de a szó szoros értemében nem vallásos. Nem vagyok templomba járó. Az egyház sok visszásága, ami mögött emberi érdekeket érzek, elriasztanak a vallásgyakorlástól. Szeretem a katedrálisok elmélkedésre késztető, hűvös csendjét, elgyönyörködöm a teremtés csodájában, melyet magam is megéltem terhességeim során, hiszen a testemben megfogant parányi sejtecskéből új életet hoztam létre, szültem világra.

2. Mi fontos az életében és miért?

Az előbb elmondottakból ismét sok kiderülhetett. Fontos számomra az asszonyi lét megélése, az anyaság. Fontos, hogy a gyerekeim becsülettel megállják a helyüket az életben, és boldogok legyenek. Fontos számomra hogy szerethessek és szeressenek. Fontossá vált egy ideje az önkifejezésnek az a fajtája, ami eljut másokhoz, hogy örömömet lelem abban, ha alkotásimban mások örömet találnak. Fontos, hogy elmondhassam a gondolataimat. Fontos, hogy merjek kendőzetlenül őszinte lenni. Fontos tehát az őszinteség és a becsület.

Fontos számomra a hit: Hit önmagamban, az emberekben, a hazában. Fontos számomra magyarságom tudata.

Hogy a siker a szigorúan vett értelemben fontos-e? Nem tudom. Megelégszem apró sikerekkel, de boldoggá tesz, ha elismerést kapok olyanoktól, akik nekem fontosak.

Nézzük csak: 2005-ben az ITEM Kiadó pályázatára beküldött 7 versem mind bekerült a Versek ünnepi alkalmakra című antológiába. 2006-ban már név szerint kért fel a főszerkesztő az új kiadványban való közreműködésre, így az Ünnepek és hétköznapok az óvodában című gyermekkötetben épp 18 versemmel vagyok jelen. Saját szerkesztésű honlapjaimon keresztül egyre ismertebbé válok, verseim a világ túlfelén, pl. Kanadában sem ismeretlenek. Olvasóimtól sok visszajelzést kapok, ami számomra nagyon fontos. Tudom, hogy esküvőkön, különféle rendezvényeken rendszeres felhangoznak a verseim, határainkon innen és túl tanítónők és óvónők tanítják írásaimat a kicsiknek, s így valamilyen szinten a magyar szó megőrzésében is szerepem lett. Ez boldoggá tesz.

A múlt év sok váratlan sikert hozott. 2007-ben Siófokon bemutatkozhattam az Író Kilencek irodalmi rendezvényén, ahol felvételt nyertem a Kilencek tagjai közé. Augusztusban az Alkotóműhely Kiadó megkeresett egyik honlapomon látott alkotásaim alapján, és felkért, hogy legyek egy képzőművészeti kiadványuk illusztrátora. Mivel az idő szűkös volt, lányomat is bevontam a munkába. Szeptemberben az ITEM Kiadó gondozásában megjelent a gyermekek oktatását segítő Bábjelentek könyve, melynek egyik fő szerzője vagyok. Októberben a Bajai Rádió művészeti rovata készített velem egy 27 perces riportot, amiben bemutattak, mint költőt, s a sikerre való tekintettel a műsort több más adó is átvette. Novemberben megkaptam a Lírikusok 2007. évi irodalmi díját a pályázatukra benyújtott szerelmes verseimért. Természetesen mind a kilenc vers megjelent legújabb antológiájukban. December elején került a könyvesboltokba a 366 képet tartalmazó Öröknaptár, melynek illusztrációi közül 230 az én munkám, a többi Rita lányomé. A kiadvány pillanatok alatt a magyar könyvkiadás egyik nagy sikere lett, sok ezer kiadványból a TOP 100-as lista 24. helyéig eljutott, és ma is a kiadó sikerkiadványa. Azóta már a második kiadás is kijött a nyomdából. Az első 30.000 példányban kelt el, a másodikat 16.000 példányban nyomtatták ki. Épp most kaptam újabb felkérést hasonló illusztrátori munkára. Igen… ezeket sikerként éltem meg.

8. Mely alkotásaira, (verseire) mondhatja azt, hogy sikert ért el velük?

Mit érzett akkor? Hogyan élte meg ön, a környezete és a baráti köre?

Ez a kérdés szorosan kapcsolódik az előzőekhez. Számomra tehát nem csak az írásos alkotások jelentenek sikert, hanem a képzőművészetiek is. Eddigi legnagyobb sikeremnek ezt a művészeti öröknaptárt tartom, aminek illusztrátora lehettem.

Irodalmi sikerek? Első igazi sikeremet középiskolában életem meg. Rendszeresen írtam az iskola újságban – akkor még „kisvirág” álnéven. Egy Radnótiról szóló versemet Hidas Frigyes megzenésítette. Erre nagyon büszke voltam és vagyok. Aztán közönség előtt még 1976-ban, kislányomhoz írt Ha alszol című versemmel arattam első igazi sikeremet. Ez az Író Kilencek honlapján olvasható.  Ez után hosszú szünet következett. Éveken át a gyereknevelés, munka és tanulás párhuzamosan töltötte ki az életemet. Egy 2001-ben átélt súlyos baleset tétlenségre kárhoztatott, ekkor ragadtam ismét tollat. Mikor lábadozni kezdtem, az elkészült versek publikálására megszerkesztettem első saját honlapomat. Egy szerelemes vers összeállításom pillanatok a több ezer kulturális honlap közül a legolvasottabbá tett, a TOP lista élére kerültem hónapokra. Ekkor kezdtem második honlapom szerkesztéséhez.

Nehéz lenne kiemelni verseket, mert nagyon sokra kaptam pozitív visszajelzést, de talán az  Anya, ölelj át című versemet érdemes megemlíteni, ami ma már rendszeres szereplője az anyák napi ünnepségeknek.

Aztán megízleltem a haikukat, a japán költészet apró gyöngyszemeit, és mivel komoly kihívást éreztem bennük, elkezdtem a tömörségnek és a költészetnek ezt a furcsa keverékét próbálgatni. Rövidesen nyilvántartott haikuköltő lettem. Mostanra több mint 500 ilyen 17 szótagos versem van, melyeket saját képemre formáltam, s ma már a legnagyobbak mellett (Faludy György, Kosztolányi Dezső, Pilinszky János, Zelk Zoltán, és Weöres Sándor) idézik haikuimat, amire nagyon büszke vagyok.

De hogy mégis említsek valami konkrétumot: Asszonyfohász című versemet három nappal azután, hogy feltettem honlapomra, már több mint 500 helyen idézték, és másik verssel együtt nemsokára elhangzott a Magyar Rádióban is.

Még egy dolgot megemlítenék, mégpedig a limerikeket. Az Író Kilencek céljául tűzte ki, hogy a limeriket művészi színvonalra emelje. Mint afféle örök kísérletező, nő létemre bemerészkedtem ebbe a világba, és az iránymutatások, és Pogány Zoltán mesteri limerikjei nyomán megalkottam az asszonyi limeriket, megpróbálva ezzel is színesíteni a műfajt. Úgy érzem, ez sikerült.

Hogyan éltem meg mindezeket a sikereket? Meglepődve, örömmel, néha zavarban, mert nemigen tudtam mit kezdeni eleinte az ilyen fajta sikerekkel. S hogy változtatott e mindez az életemen? Igen… azt hiszem annyiban, hogy arra ösztönzött, hogy képezzem magam, tökéletességre törekedjek, és már ne csak önmagamnak és önmagamról írjak, hanem másoknak, és mélyebb gondolatokat is megfogalmazzak. Ma már az írás az életem szerves része.

Egyfajta missziónak tekintem a női lét bemutatását, és a nők érzelmi felszabadítását. Sokan élnek ma is tabuk és előítéletek béklyójában. Tudatosítani szeretném bennük, hogy mint asszonyoknak nem csak kötelességeik vannak, hanem joguk van a boldogsághoz is. Hogy a szerelem testisége nem bűn, hanem az érzelmek, az odaadás kifejezésének egyik legszentebb eszköze.

Családom és barátaim örömmel vették kezdettől a sikereimet. Édesapám már nem élhette meg, de biztosan boldoggá tette volna, mert bár az irodalom iránti rajongást édesanyám ültette el bennem, írói hajlamaimat tőle örököltem. Anyukám sokáig elzárkózott, nem volt hajlandó elolvasni, amiket írtam. Felesleges, haszontalan dolognak tartotta a verselést. Afféle hóbortnak. Aztán volt óvónő kollégái, akik ismerték és használták gyermekverseimet, elismeréssel szóltak munkámról, és ekkor megtört a jég, érdeklődni kezdett, és rendszeres olvasómmá, kritikusommá vált. Élete utolsó két évében nagyon büszke volt rám. Ez talán a legnagyobb elismerés, amit kaphattam.

3. Mi nem fontos az életében és miért?

Ezen gondolkoznom kell. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a pénz nem fontos, hiszen évek óta családfenntartó vagyok, és kemény küzdelem előteremteni a megélhetéshez szükséges pénzt, de megelégszem a szolid élettel, nem vágyom gazdagságra.

Nem fontosak számomra a címek és rangok. Legalábbis azok nem, amelyek mögött nincsenek valódi értékek. Nem fontos a munkahelyi karrier. Nem vállalnék vezetői beosztást, bár volt már időszak az életemben, amikor rákényszerültem. Szívesebben szolgálok másokat. Jelenleg ügyfélszolgálatos vagyok, és örömet okoz, ha segíthetek a hozzám fordulók problémájának megoldásban.

Gyűlölöm a hazugságot, a képmutatást, a kétkulacsosságot, a megbízhatatlanságot.

Nem fontos, hogy mit gondolnak rólam azok, akik nem veszik a fáradtságot arra, hogy valóban megismerjenek. Nem fontos, hogy a barátaim milyen vallási vagy politikai nézeteket vallanak, hiszen a tiszta emberségükért szeretem őket. Ez persze a szélsőségeket ki is zárja.

7. Mit és kit kedvel a legjobban és miért?

Nos, ezen így még sosem gondolkoztam el. Talán a fentebb említettekből már kitűnik: szeretem az életet minden értékével, élő és élettelen alkotóelemével együtt. Lenyűgöz a természet gazdagsága. Ha tehetném, folyton utaznék, hogy a föld minél több lényével, természeti és emberi alkotásával megismerkedhessek.

Csodálattal tölt el az emberi kultúrák sokszínűsége. Talán innét van az idegen nyelvekhez való vonzódásom is. Az ember igazán csak az anyanyelvén kerülhet közel egy néphez…

4. Mi volt a legnagyobb boldogsága eddig és miért?

Talán a lányaim megszületése, és az, hogy értékes, a világra nyitott emberré tudtam őket nevelni. Most a boldogságom az unokám. Bennük látom az élet folytonosságát. Az öröklét az utódainkban, bennük testesül meg…

5. Mi töltötte el végtelen szomorúsággal és miért?

Sajnos erre könnyű a választ megadnom. Életem során hat terhességem volt, de csak két élő gyermekem van. A másik négy közül volt, amelyik még magzatként elvetélt, de volt, aki megszületett, csak olyan korán, hogy képtelen volt még elviselni ezt a világot. Mi lehet fájdalmasabb egy anyának, mint elveszítenie a gyermekét?

Az első találkozásom a halállal mindössze két éves koromban volt, mégis úgy beégett az emlékezetembe apai nagymamán halála és temetése, hogy ma is élénken emlékszem rá. Aztán sorra elmentek a nagyszülők, majd 2001-ben édesapám, idén február 19.-én pedig édesanyám is. Most értettem meg, mit is jelent felnőni. A szülők elveszítése után leszünk csak igazán felnőttek. És ez nagyon tud fájni…

9. Mi az, amit tudni kell Önről még ahhoz, hogy teljes legyen ez az interjú?

Miről is nem beszéltem még? ’56-os vagyok. Ugyanis 1956. március 11-én láttam meg a napvilágot szüleim második gyermekeként. Kerek 3 kilómmal, kopaszon, szilvakéken érkeztem, a környezetem nagy riadalmára. Hamar kiderült, hogy szívbeteg vagyok. Ez valahogy lényegtelenné vált hamar. Szüleim sosem ültették el bennem a betegségtudatot, pedig sokáig igen vézna, aprócska és beteges gyerek voltam. Majdnem 8 éves voltam, amikor elértem végre a 16 kilós alsó súlyhatárt, és megkezdhettem az iskolát. Addigra már rég folyamatosan olvastam, és teli voltam tudásvággyal. Végig kitűnő voltam, és imádtam iskolába járni. Nekem az iskola a csodák kifogyhatatlan tárházának tűnt sokáig. Aztán felnőttem. 18 évesen, 40 kilósan lettem először anya, aztán jöttek a könnyekkel viselt meddő próbálkozások, míg végül megszületett kisebbik lányom is, aki ma már egyetemista. 

Életem legnagyobb részét Pomázon éltem le, így bár Budapesten, a János Kórházban születtem, szülőhelyemnek Pomázt tartom. Itt nőttem fel, ebben a hegyekkel és dombokkal körül vett gyönyörű, soknemzetiségű településen. Magyar, sváb, szerb, horvát és tót békében és színes kulturális hagyományait és nyelvét megőrizve élt itt egymás mellett békességben. Most a Pilisi hegyek másik végében megbúvó aprócska hegyközségben, Kesztölcön élek kisebb lányommal. Szeretem a falu hangulatát, a körben húzódó hegyeket, a közeli Esztergom történelmi hangulatát. Ma már ezt is otthonomnak érzem. Sosem tudnék nagyvárosban élni.

Ha mégis össze akarnám foglalni azt amit rólam tudni kell, talán az 50. születésnapomra írt versemet  kéne ide tenni. Az mindent elárul rólam, ami esetleg innét kimaradt.

Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam.

Kesztölc, 2008. május 20