A haiku irodalomtörténeti előzményei hosszú évszázadokra nyúlnak vissza.

Nem mentes a kínai költészeti hatástól a japán népdalokból kisarjadó tanka (vagy vaka) versforma, amely a 7. században alakult ki, és igen gyorsan népszerű lett. A tanka ötsoros vers, szótagszáma 5-7-5-7-7, más formai megkötés nincs. Az első három sor rendszerint egy természeti rajz, egy felvillantott látvány, egy élmény, pillanatnyi benyomás rögzítése, közlése. Az ezt követő két sor mintegy lezárása, "magyarázása" ennek az expozíciónak. Idővel elhagyták a lezáró két sort és létrejött a haiku, bár ez az elnevezés csak a 19. századtól használatos, egészen addig a haikai, illetve hokku kifejezéssel jelölték. A 17. század elejére már széles körben elterjedt volt Japánban.

 Látható tehát, hogy szinte ezerévnyi átalakulás után vált a haiku a japán költészet legjellemzőbb, legkedveltebb műfajává. Legnagyobb mestere Matsuo Bashó (1644-1694), aki élete nagy részét úton töltötte, akár egy vándorló szerzetes és hosszú barangolásai közben több ezer költeményt szerzett.
Művészetének legnevesebb követői: Yosa Buson (1716-1783) és

Kobayashi Issa (1763-1827) voltak.

Formai és tartalmi hagyományok

Tudvalevő, hogy a haiku 17 szótag, soronként 5-7-5 szótagszámmal. De az íratlan szabályok szerint a költő nem írhat bármiről; ámbár elég nehéz is lenne ilyen röviden bemutatni bonyolult lelki rajzot, vagy heves szerelmi vágyat. A haikunak nincs versmértéke, rímpárja is csak ritkán, mintegy véletlenül.
Zeneiségét, ritmusát a meghatározott szótagszámú sorok szabályos váltakozása és a vers hangulatának megfelelő magán- és mássalhangzók adják. A versforma tartalmi jellegzetessége, hogy nem leíró, nem elbeszélő, hanem "csak" tényszerűen felmutat egy természeti képet. "A mályvarózsák / a nap útját követik / Esik az eső."  Pusztán ember és természet (környezet) kapcsolatának szemlélete. 

A távol-keleti ember mentális világszemlélete más, mint a miénk. Az európai költészet rímekkel, jambusokkal, időmértékkel él; leíró, cselekvő, és átüt rajta a költő személyisége. Ezzel szemben a haiku felvillant egy természeti állapotot, vagy egy hétköznapi történést - bármiféle minősítés nélkül. A japán poétika ezt a felmutató jelleget a sono-mama ("éppen ilyen") kifejezéssel jelöli:

Alkonyi tücsök.
Utoljára kivillan
a tóra a nap.
(K. Issa)

Forrás:

Antal Barnabás
IMPRESSZIÓ 17 SZÓTAGBAN
Ezredvég, XI. évfolyam, 3-4. szám,

2001. március-április

2004. évi haikuim

1. Este Budapesten

Az est bársonyán
megannyi tündöklő gyöngy
a lámpák sora…

2. Telihold II.

Kerek arcával
szelíden csodálkozik
rám a magasból. 

3. Férfi a vonaton

Fönt szemöldöke
összeér, lent dús ajka
csókokról mesél.

4. Idős úr az uszodában

Rám nevet némán
és tétován felém int
ráncos kezével.

5. Új kedvencem

Ölemben ím egy
vörös-fehér gomolyag…
cicám dorombol.

6. Kívánlak

Vágtat a vérem,
mint szilaj táltos, szökell.
Vágyom utánad.

7. Vágy II.

Vad szenvedélyem
elragad. Mindent adnék,
amit nem szabad…

8. Vágyálom

Paripám izmos
teste feszül alattam.
Vágtázunk újra.

9. Novemberi reggel

Hófelhők mögül
fénykévék szöknek elő…
kandikál a Nap.

10. Ars poetica

Érdemes írnom,
ha verseim olvastán
érzed, amit én… 

11. Esteledik

Tova tűnt a fény.
A fázós esti homály
lassan beterít…

12. Szarvasok

Csontzene hallik,
vad agancsosok harcát
titkon csodálom. 

13. Ki vagy?

Megismernélek!
Engedj közel magadhoz
és várd a csodát!

14. Érints meg!

Nyújtsd a kezed!
Érintésed varázsa
csodával telít…

15. Novemberi szél

Jeges szél szalad
tova meztelen fák közt…
Sírását hallom.

16. Novemberben

Kopár fák dermedt
ágakkal meredeznek
a sápadt égre.

17. Novemberi hajnal

Ködpászmák úsznak
a szürke felhők alatt.
Bánatos az ősz.

18. Közelít a tél…

Krumpliszsákokkal
sapkás apókák ülnek
már az út mentén.

19. Lombhullás

Libben a levél…
táncoltatja pajkos szél,
míg földet nem ér.

20. Haragszol még?

Duzzogsz még, Kedves?
Arcodra kiül a bú…
Ne légy szomorú!

21. Hűvös hajnalon

Dér csillan őszi
levélen, sziporkázik
a napsütésben. 

22. Árnyék

Homályba borít
és sötéten átsuhan
némán felettünk…

23. Szitál az eső

Ablaküvegen
pajkos vízcseppek sora
vígan fut tova…

24. Barátom,

Szemed tükrében
önmagam képét látom
visszanevetni.

25. Simogatás…

Selymes tenyérke
simítja homlokom meg…
lánykám szeretget.

26. Jön az este

Ezüst holdsarló
felhőkkel bújócskázik
az alkonyatban.

27. Születés

Új élet fogant,
s íme világra jött már
sós könnyek között.

28. Csók

Tétova szádat
érzem forró ajkamon
követelőzni…

29. Ölelés

Belsőm megremeg
mikor karod magadhoz
vonja testemet. 

30. Vágy

Perzsel a vad tűz,
elemészti a testem…
Nagyon kívánlak.

31. Szerelmesen…

Megalázottan,
ezerszer is megbántva
mondom: áldott légy! 

32. Bánat

Bútól roskadón
lépdelek magányomban.
Magamra hagytál… 

33. Ősszel

Hulló levelek
fogócskáznak a szélben,
s lent elpihennek.

34. Pirkadatkor

Kék felhők felett
narancsszín pír az égen…
Lásd! Felkel a Nap.

35. Hajnali harmat

Némán rezdülve
ül vízcsepp a levélen
és tovagördül… 

36. Elmúlás

Köd ül a hegyre,
átsejlik rajta a táj…
jön már a halál. 

37. Kiderül végre…

Rőt sugarakkal
felhők mögül a napfény
bátran előtör.

38. Szivárvány

Sötétség előtt
sugárzó fény dereng fel
sokszínű ívben. 

37. Anya

Bár szelídséged
angyalok ölelése,
szigorod nevelt…

40. Elmentél…

Borús arcomat
simítja szellem kezed,
míg emlékezek.

41. Érintésed

mint áramütés,
átjárja egész testem…
Csak ezt kerestem!

42. Decemberben

Halott fák ága
az ősznek már búcsút int.
Zord tél jön megint…

43. Apu

Hiányod átjár,
miként a fagy: dermesztve,
sosem eresztve… 

44. Hiányzol III.

Fájsz még… pedig azt
hittem, ezen túl vagyok.
Mondd, miért hagyod?

45. Meghalni ennyi csak…

…hogyha átléped
a távoli fénykaput,
már nincs visszaút…

46. Szomorúság

Elment egy újra
a barátaim közül
a fényen túlra…

47. Ősz

Fák között hűvös
reggeleken ködpászmák
nyújtóznak velem.

48. Széllel…

Nézd! Kergetőzőm
csintalan őszi széllel,
rőt falevéllel.

49. Jelkép

Áll az új kereszt.
Karját szélesre tárva
néz a világra.

Copyright: Harcos Katalin 2004.