Harcos Katalin

Ízelítő

Íme, egy csokor a korábbi és friss verseimből.

Harcos Katalin

2018.01.15

Várakozás

Harcos Katalin

A csend foglya vagyok

tükör szonett

Harcos Katalin

Aggodalom

időmértékesen…

Szép szavaink színes forgatagát

idegen jövevények szaporítják.

Bár olykor színesítik a magyart,

többnyire tőlük silányul a nyelv.

Lám, ha a hitványság teret enged,

elnyeli féltett kincseit balga jövőnk.

Harcos Katalin

Nyúlj át a semmin!

Első idegenséged rég elfoszlott,

találkozásunk béna percei tovatűntek.

Valamikor rést vájtál csendemen

és utat törtél a dermedtségben felém.

Napfényt hoztál, s álmos telemben

rád nyitottam vágyaim tavaszát,

hogy láss, érezz, ismerj, szeress meg!

Fogd hát a kezem, és kísérj a táncba!

Esti szélben hajladoznak kívánságaid,

s felém úsznak az időben. Megérkeztél.

Köss ki nálam, és nézd, mit adhatok:

feléd nyújtom fájdalmak koszorúját,

az édes kínt, hogy elveszíthetlek…

add át te is nekem, mi lelkedig hatol!

Nyúlj át a semmin, hogy megérints!

Hajolj homlokom hűs domborulatához,

tüzes arcod simítsd arcom pírja fölé!

Ősz hajad ezüst-selyemre vált,

arcod ezernyi ránca víg mosolyra.

Fáradt vállad támaszom ma már,

s ha bot kísér, szememben táncba hív

és elringat lépted, mert szeretlek.

Harcos Katalin

Némaság mögött

Dobhártyámon dobol a csönd,

üres zugokban árván remeg,

csak a mindenség szeme néz rám,

nem érző, élő, szerető szemek,,

s bennem múlt gyermekségem kesereg.

De túl a némaság mögött

felsejlik valami büszke hang;

az árnyak arcoddal intenek,,

s fülemben csendül lágy gilin-galang,

szavad zenéje, mint esti harang.

Harcos Katalin

Víz

vízcsepp

parányi

csillogva rezgő élet

Nap csókjától foszló semmivé lett

vízcsepp

ezernyi

pohárban iható jövő

pár puha korty – patakzó életerő

vízcsepp

milliárd

áradó tiszta tengerek

tajtékzó habba rejtező képzelet

vízcsepp

egyetlen

sós tiszta könny talán

arcodon gördülő végtelen óceán

Harcos Katalin

Bohóc

Arcát vigyori maszk fedi

de fájdalom markolja belül.

Nevettetve búját feledi

míg csetlő-botlón hegedül.

Harcos Katalin

Ez már a tél…

Még nem moccan az utca, álmos,

ködpászmákat ásít a tér.

A hó-paplanba bújó város

szikrázó csöndje hófehér.

Ez már a tél.

Nézd, életre kelnek a házak:

hunyorgó ablakok mögött

fáradt emberek dudorásznak,

s szemükbe remény költözött

négy fal között.

Villamos jön, sóhaja sárga…

tovagördül, s halkan dalol.

Lobogó pihék fátyoltánca

fölgomolyog, felém hajol

valamikor.

Harcos Katalin

Fáradság

Fáradság gyűri arcom ráncait.

Az este rosszkedvűn belém karol,

ólomsúlyával rám nehezedik,

majd eloson az ablakom alól.

Lomhán görögnek a bágyadt percek…

mosolyom görcsös-merev  vicsor.

Húzom-vonom a végtelen terhet,

szomjam nem oltja se víz, se bor.

Belsőm bőszülten acsarog – ma végre

letenném napjaim ragacsos súlyát.

Csak te vagy napjaim menedéke,

tőled tör mosolyom a sötéten át.

Megjelent  önálló kemény borítós, 150 oldalas szerelmes vers kötetem "Egyre feléd" címmel.

A kiadvány szépen illusztrált, tartalmában és kivitelében egyaránt szép, ajándéknak is remek.

Még kapható a BOOKLINE-on és a Lyra Könyvesboltokban, de ha érdekel, engem is kereshetsz.

Copyright by Harcos Katalin

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés