Ízelítő 2008-as verseimből

 Harcos Katalin

Mélykék álom

2008. október 22 

Már súg az est. Szédítőn álmatag

karjában ringanak ölelésed emlékei…

lelkem gyönyörgyöngyei elborítják ágyamat,

míg titkon a hallgatag éj-mélység mind elnyeli.

Nem is súg, - kacag a bársony-sötét

meglelve vad örömét a feltáruló testnek,

amit elém festett, rám szórva csókok örökét,

hogy így, hajoljak föléd, én, rajongó eretnek.

Zeng, dalol a fülledt mélykék álom,

gúzsba-kötő csillagágyon vágyat izzadva fel.

Lásd, testem már felel; ring szomjazó nyoszolyámon,

porlepte lidércbálon kéjtáncban olvadna el…

*

Karmám a szó

2008.09.16. 

Karmám a szó: adni és kapni egyaránt.

Megsúgom halkan füledbe, hogy mi bánt,

vagy mi boldogítja létezésemet.

A hang leírott szóként élveteg;

csak kimondva remeg ajkamon…

Érted? No, lásd! Szód én hallgatom.

Figyelj te is, hogy mindent jól megérts,

és úgy szólj majd, hogy én megértselek!

Megnyílok ím, s a vad képzelet

és fájdalmas tapasztalás felett

úrrá lesz a szó. Minő hatalom!

Értem: várni kell, kimondanom,

türelmet, békét találni benne,

s általa. Mondd, szavamban hiszel-e?

Ma én beszélek - jaj, hallasz-e te?

Most csend karol, old béna békesség…

Bírod-e lelkem húrját pengetni még?

Lelkünk süketen dalolja az érzések

halálban-fogant balladáit.

A szó hol sújt, hol titokban ámít.

Sugárzó lényed enyémmel perel.

A néma, vétken-fogant érzés nem felel…

már csak vakon, üresen ásít,

s rejt régmúlt bűnökben letisztult

szívünkbe igaz vallomást itt.

Karmám a szó: kapni és adni egyaránt.

Had gördüljenek élő mondatok!

Kiéhezett, szomjazó gyermek vagyok,

s csüggök a szón, mi nyelvedről pereg:

apasztja búmat, szítja szenvedélyemet.

Most szólok, hogy megértsük egymást,

te, én, és az elárvult emberek.

 *

A szeretet koldusasszonya

Kesztölc, 2008. július 5. 

Elfordulnak, lásd, az emberek,

míg én, utak nincstelen vándora,

kitárt szívemmel kéregetek,

mint a szeretet koldusasszonya…

Két szemem szomjas pillantása

esdekleőn fúródik szemedbe,

kezem félszegen feléd tárva

kérőn kulcsolódna a kezedre.

Benned támaszt keres két karom,

szemem tiszta bíztatást, új álmot.

Könnyű botom te légy utamon,

s leszek tiéd én, - ha úgy kívánod.

Vágytam szabad szelet, szökellőt,

de nem várt más, csak sötét alagút,

mert roskadozó lépteim előtt

bezártak minden hívogató kaput.

Ha mégis vetettek alamizsnát

utána kaptam két kezemmel,

elhittem rögtön, hogy az, amit lát

a szem, felér a szerelemmel.

Szétszaggattak karmos tövisek,

megtépázott minden bőszült faág.

Kigúnyoltak, lásd, a többiek…

csak kezedben volt békeolajág.

Mint kisemmizett, kósza vándor

szeretetet koldultam egyre,

de nem volt oly menedék más, hol

enyhet adnának bús szívemre.

Megismernek már az emberek;

vagyok utak nincstelen vándora,

kitárt szívemmel kéregetek

én, a szeretet koldusasszonya…

*

 Várlak 

Magyarország, 2008. május 11.

Ha lélegzem, sóhajod bennem száll

ha mozdulok, veled mozdul karom

ha dúdolok, énbennem dalolsz már

ha alszom, álmom veled álmodom

ha szólítsz, válaszom szívedben szól

ha kérsz, megadom, mielőtt kéred

ha hívnál, ott lennék, tudod te jól

hogy vágyad legyek, napod és éjed

ha vársz, s az idő áll vigasztalan

ott lennék azonnal, ahol várnál

és mert várlak, a múló napokkal

végül mindig énhozzám találnál.

*

Elengednélek 

2008.02.16

Hunyt pilláid rebbenő foglya a fény.

Mellkasodban még ott zihál az élet

de nincs menekvés, régen nincs remény,

léted folytonos küzdés, szenvedés lett.

A sóhaj már riadt görcsben tör elő

testedből, véresen köpve kiszakad

vonagló jajban visszagörnyedő

melledből minden kipréselt szavad.

Fakó szemedből sorsom visszanéz.

Haláltusádban ölben tartalak.

Vézna a tested, mégis oly nehéz

súlya karomban mindig ott marad.

Hiába mész most, múltunk összeköt.

Ágyadnál a mindenség titkát lesem.

Tehetetlenség feszít, míg itt ülök

és Istent vádolom… kérem… keresem.

*