TÖRVÉNY 

Hány évet élsz?… Ez miért fontos? 
Egy jó év több, mint annyi sok rossz. 

És mégis élni, minden áron! 
Itt és Ott - túl a halálon. 

Fetrengve fertőben vagy ágyban. 
Kapaszkodsz minden szalmaszálban. 

Az, hogy megaláz léted s bemocskol - 
Eltűrsz mindent, mint a bolondtól, 

néha megnyújtva szenvedésed 
egy-két nappal, héttel - nem érzed, 

hogy ez már gyötrés, csúfos büntetés: 
csak fájás vagy: élsz és mégsem élsz. 

De megnyújtanád órával, perccel, 
s nem jön, hogy hidd: igen, menned kell! 

Menned, bizony, menned kell egyszer. 
És nem biztos, hogy megöregszel.  

ÁSÁS KÖZBEN 

Hátrafordulok már, mint a rossz ló: 
Mennyi, ami még nincs felásva? 
Rossz a derék. Eddig se volt jó. 
Mégis ritkán fordultam hátra. 
Ragad az ásómra a föld - 
mintha rég nem ragadt volna. 
Mérgel: 
hát engem már így összetört 
hatvanhat év? 
Elég, akár egy fél óra: 
hátamra rátapad az ing, 
mintha egész nap ástam volna. 
A "norma" félporció lenne, 
a régi erőnkhöz mérve - 
ennyi már négy napra elég. 
Kevés, tudom, 
de az sincs, ki megköszönje 
a régit 
vagy ki felvállalná a felét 
ásnivalómnak most, amikor 
már hátranézek, mint a rossz ló… 
Így csak mormogom magamban: 
Gábor Ferenc, na még! Na még! 
   

HISZEK NEKED 

Szerettél mást is. 
Sosem tagadtad. 
Jobban mint engem? 
Választ ne kapjak: 
szépek a titkok, ha megmaradnak. 

Végére érünk lassan az útnak. 
Hiszek, 
legjobban teneked hiszek 
azok közül, akik hazudnak.

HA FÁRADT KAROD ÁTÖLEL

Ha eljön csendesen az éj,

s arcunk a párnán összeér,

jól esik e csöppke kéj,

habár hajad már hófehér,

s bennem a régi szenvedély

lehiggadt: folydogáló ér.

Az álom mégis úgy nyom el,

ha fáradt karod átölel . . .

(1959)

  
SZÍKEK DALNOKA

Lehet, volt - szavam megbicsaklott. 
De tetteimben tiszta voltam.
Akit a sorsa sűrűn csapkod,
kereshet az vigaszt a borban.

Akit ima, sem káromkodás
nem oldoz, nem könnyít a lelkén.
Szíve örökké zúzmarás.
Nem ringatózik mesék selymén.

Borongós annak napja, éje.
Szomorú, mint az őszi puszta.
Nem vágyódik derűre, fényre.
Tél jön, örök, már érzi, tudja.

Megbékél sorssal, a világgal.
Nem zavarják szelek, ködök.
Már elkészült a számadással - 
Mi hátra van, majd elpörög.

(1996)

CSERKÉSZÉSBEN

Szaglászták nyomom, hol járok…
Vizslattak berket, erdőt, rétet.
Pedig Ők voltak a betyárok.

Bekerítettek. Rámrohantak.
Csattogott vérszomjas foguk.
Szétszedünk - morogtak, ugattak.
És fújtatott a horpaszuk.

Tudtam, a gazda ezért tartja őket -
s hogy gazdájához hű az eb.
Űzzék a vadat, nyulat, őzet,
vaddisznót, rókát - egyre megy.

Igazaim közt bujdokolva
rettegve árnyat, fényt, a neszt,
kívántam őket pokolra
remegve, mikor jött az est.

Ha toportyánt űznek, még megértem.
De a költőt - a szelídség apostolát…
Ki csak használhat - sosem árt -
Kiket gyilkolt még meg az ének?

Értelem, hol vagy? Eszmék dzsungele
tart fogva - tébolyult gőg-tábornokok?
Pénzverők, fegyvergyárosok?
Ezer új Hitler s Mengele?

S számlálhatatlan új Sztálin -
A jobb világnak nincs jele.

(1996)